Vissza

A SantiRule

A Santi története az 1980-as évek elején kezdődött. Tomasz Stachura  a Santi későbbi alapítója már ekkor is a búvárkodás szerelmese volt. Sajnos akkoriban a ma széleskörben elérhető felszerelések még sehol sem voltak, Tomasz pedig, ahogy az már búvároknál lenni szokott, fázott.  Innen onnan nagy nehezen sikerült ritkaságszámba menő neoprén nyesedékeket összevadásznia. Hogy spóroljon a drága anyaggal az első ruhái próbaverzióit még pamutból készítette, ám végül sikerrel járt és ő lett baráti társaságában az első büszke szárazruha tulajdonos.

Teltek múltak az évek és Tomasz egyre csak merült, a technika is fejlődött. Azonban rá kellett jönnie, hogy a piacon lévő egyre több szárazruha nem volt sem kényelmes sem jól méretezett. Az aláöltözők is kifejezetten vékonyak voltak, ő pedig továbbra is fázott. Rengeteget kísérletezett, míg végül 2001-ben megszületett a mai Santi BZ400-as aláöltöző prototípusa.

Természetesen Tomasz barátai és az ő barátaik is érdeklődtek az új prototípus iránt. Rengetegen szerették volna tesztelni az új típusú aláöltözőt mindenféle embert és ruhát próbáló körülmények között. Visszajelzéseiket felhasználták a végső termék elkészítésénél.

2004-re a Santi jelentős lépéseket tett új típusú szárazruháik fejlesztése felé. Meghatározták a tartóssági és méretezési paramétereket, megállapították, hogy a ruháknak teljes mozgásszabadságot kell biztosítaniuk, illetve lefektették a legfontosabb alaptételt, miszerint: A BÚVÁRNAK SZÁRAZNAK KELL MARADNIA. Miután elkészültek az első prototípusok elismert lengyel és európai búvárok ruhát próbáló körülmények között tesztelték őket.

Ez nagyrészt abban merült ki, hogy elmentek merülni. Sokszor. Mindenhová.

 

A Santi üzletfilozófiája a kezdetektől az volt, hogy búvárok készítsenek felszerelést búvároknak. Ezt a mai napig tartják. Közeli kapcsolatot tartanak fenn a felhasználókkal és visszajelzéseiket mindig nagyra értékelik. Mire termékeik elnyerik végső formájukat rengeteg búvár kezén mennek át. A rengeteg merülés során szerzett tapasztalat mind meglátszik a termékek végső formáján.

A Santinak kimondottan fontos a nők kényelme is, így a stílusos szabás és ízléses színek mellett a maximális felhasználóbarátságra is gondoltak. A Ladies First BZ 400-as aláöltözők fenékrésze lecipzározható, így egy pisilés kedvéért sem kell kimerészkedni a hidegbe többé.

Az elmúlt 10 évben a Santi globális szereplővé nőtte ki magát a szárazruhák és aláöltözők piacán. Termékeik minősége, tartóssága és legfőképpen kényelme önmagáért beszél. 2014-ben 20%-os részesedést vásároltak a Halcyonban, így termékeik ma már kéz a kézben járnak.

Hogyan készül rovatunk itt tekinthető meg:

 

 

2019. Május 28.